-Ezt, hogy érted?-kérdezett vissza.
-Matt is ugyanezzel jött...de ez lehetetlen..Sophie és én??..á dehogy.-mire kaptam tőle egy akkora taslit, hogy szerintem körbe fordult a fejem, mint valami bagolynak.
-Te is ugyan olyan idióta vagy mint ő! Mindketten itt rinyáltok és más embertől várjátok a szeretetet ahelyett, hogy végre oda állnátok egymás elé és végre kimondanátok azt az egy kurva szót!!!-oktatott ki.
-...Sophie is...ugyanúgy érez?-majd elhalkultam.
-Te kajak nem vetted észre?-kérdezte.
-De hát-
-Nincs semmi de hát!-szakított félbe. -Azon a napon amikor vissza jön azonnal oda mész hozzá, bocsánatot kérsz tőle, és elmondod neki, hogy szereted!..vagy nem így érzed?
-De...azt hiszem...
-Csak hiszed?-vigyorgott rám. Elég ijesztő tud lenni, ha akar. Nem a semmiért hívja úgy Sophie, hogy 'sátáni' nőszemély amikor vitatkoznak.
-T-tudom ..nem csak hiszem..de mi lesz Lanaval?
-Egyszerűen szakítasz vele.-magyarázta.
-Biztos jól van ez így?-kételkedtem tovább ősátánságában.
-Figyelj ezzel csak segítesz mindkettőtökön..igazából Lana már rég szakítani akart veled..csak nem tudta hol kezdje.
-Akkor így sokkal könnyebb lesz.-helyeseltem.
-WTF??? Egyáltalán nem is zavar ez az egész???
-Annyira nem..igazából már számítottam rá, hogy ez lesz.-végre bevallottam önmagamnak.
-AKKOR MEG MINEK JÁTSZOTTAD A HŐS SZERELMEST , HA SZÁMÍTOTTÁL RÁ!!!!!??????-folytatta.
-Mit tudom én, unatkoztam egyedül, vagy valami ilyesmi....
-Huh..nyugodt vagyok, nem ölhetlek meg, mert akkor Sophia fog engem...-majd egy ijesztő mosoly jelent meg az arcán. -Na szóval mit is akarsz csinálni most, hogy már tudod az igazat?
~Jaceia~
Dulakodás vette kezdetét, de nem mertem kibújni a rejtekemből egészen addig amíg hallottam, hogy az egyik ember valószínűleg fojtogatni kezdte Jacet. Abban a pillanatban összeszedtem az összes lélekjelenlétemet, kimásztam, megfogtam a közelemben lévő legnagyobb tárgyat ami egy vastag lámpa burok volt, és hátulról a férfi fejéhez vágtam olyan erővel amivel csak tudtam, mire ő összerogyott. Hál' istennek Jacenek semmi nagyobb baja nem volt. Bár volt rajta pár kisebb karcolás, horzsolás, betörték a száját meg valamivel fejbe vághatták mert a homloka jobb oldaláról folyt a vér. Mikor végre újra normális tempóban vette a levegőt körül nézett majd a földön fekvő két férfira pillantott utána rám. Látta, hogy remegek, ezért magához rántott és simogatni kezdte a fejemet.
-Köszönöm.-mondta majd rám mosolygott.
-Még...soha nem...tettem ilyet..-erre sírni kezdtem.
-Csak eszméletlen..különben meg, ha nem ütötted volna le akkor most egészen más miatt kellene sírnod.-vigasztalt tovább. -Felhívjuk a rendőrséget, ők meg majd csak tudják, hogy mit tegyenek ezzel a két rohadékkal..oké?-bólintottam, letörölte a könnyeimet, keresett két erős szövet darabot amivel megkötözte őket majd felhívta a rendőröket és szóról szóra elmesélte nekik az egészet. Fél óra múlva megérkeztek a mentősökkel együtt akik lekezelték Jace sebeit miközben az egyik tiszt kikérdezett minket az esetről, hogy rögzíteni tudják azt. Elvileg már nem először volt dolguk a két férfivel, csak eddig nem tudták elkapni őket. Piti tolvajok voltak jó ügyvéddel, sőt egészen idáig nem mertek emberre támadni. A rendőrök szerint most is csak azért tették, mert valószínűleg tudatmódosító szerek hatása alatt voltak. Vissza kísértek minket a többiekhez majd elhajtottak. Jade mikor meglátta a bátyját majdnem a nyakába ugrott csak meglátta, hogy ki volt sírva a szemem és inkább engem sajnált. Valami csoda folytán még az a hidrogénezett fejű, öntelt szemétláda is aggódott miattunk. Tuti ő is be volt drogozva!!! Még ott maradtunk egy pár óráig a többiekkel és mulattunk egy kicsit. Tudom, nekem is furcsa volt, hogy egy ilyen napon mulattak, de kiderült, hogy ez mind azért volt, mert aznap volt a pár házassági évfordulója is egyben, Jaceék pedig mindenképpen megakarták ünnepelni ezt. A srácok boldogan ittak a lányok pedig végre pletykálkodhattak...hááát amiket ott hallottam nem akarom többé hallani..pár nő erkölcsi határai minimum olyan rugalmasak' voltak valami cirkuszi gumiember. Az az idióta engem is próbált itatni, de már csak az ital szagától is rosszul voltam úgyhogy, maradtam inkább a puncs mellett. Mikor az a majom sem tudott már többet inni felkísértem az egyik vendég szobába és felhívtam anyuékat. Szerencsére nem haragudtak rám, hogy aznap este nem mentem haza, helyette csak annyit mondtak, hogy vigyek nekik sütit meg apunak egy kis italt. Nehezen, de sikerült be lökdösnöm őt a fürdőszobába, megeresztettem a vizet majd magára hagytam. Amikor már több, mint fél órája ázott bent, kezdtem aggódni, ezért bekopogtattam és amikor már a kiabálásaimra sem válaszolt be akartam nyitni, de ő pont abban a pillanatban lépett ki az ajtón. A szobából kiáradó gőz, ital szag és a márkás parfüm keveréke csapott meg hirtelen. Csak pár centire voltam tőle, kellett pár másodperc mire rá eszméltem, hogy egy kicsit TÚL közel voltam hozzá ezért hátrálni kezdtem, és megláttam a felső testén éktelenkedő sebeket. Látta, hogy azokat néztem, ezért összegombolta az ingét majd elfordult tőlem. -Sajnálom.-mondtam, de ő nem válaszolt. Kínos csend ült ki közöttünk. Nem mondtam tovább semmit, inkább ott hagytam őt és kimentem a szobából át abba ahol aznap éjszaka kellett aludnom. Elég nagy szoba volt, nagyobb volt mint az enyém. A fal fehérre volt festve, csak két kék tapéta csík keretezett alul és felül. Volt bent egy szimpla ágy az ajtóval szemben, tőle jobbra egy régimódi ruhás szekrény és egy pipere tükör, ezekkel szemben nyílt egy ajtó ami a fürdő szobába vezetett. Megfürödtem, felvettem a pizsimet (apu egyik már nem használatos felsője és egy térdnadrág), majd le ültem az ablak belső párkányára. Néztem a rajta lassan haladó esőcseppeket miközben zenét hallgattam. Már majdnem elszenderedtem az énekes tiszta, gyönyörű hangjára (SayWeCanFly - Between the roses, ajánlott az összes olyan embernek aki szereti a sírós, depis számokat!) amikor egy óriási villám csapódott valahol nem olyan messze a földbe amire én természetesen megijedtem, és a formámat hozva kiestem az ablak párkányból, de persze, hogy nem az ágyra. Hogy ezt, hogyan hoztam össze még most sem jöttem rá...pedig pontosan az ablak alatt volt az ágy.. Fel kecmeregtem a földről és a fejemet kezdtem simogatni..valahogy behorpadt..de tényleg!!!! Abba hagytam a sajnálkozást és helyette megpróbáltam arrébb húzni az ágyat, de nem jött össze. Hiába feküdtem fordítva akkor sem tudtam aludni a vihar miatt. -Ez tényleg a én napom!-sóhajtottam egyet. Mivel nem tudtam aludni, mert féltem egyedül megpróbáltam be könyörögni magam valakihez, de már Jadeék javában aludtak amikor náluk próbálkoztam.. Nem maradt más választásom.. a konyhában kellett aludnom, mert már nem maradt senki akihez be mehettem volna, és Jacet se akartam zavarni, úgyis elég bajt okoztam neki ma. Amikor beléptem a konyhába abban a pillanatban ki is fordultam. Az a hely tele volt SÜTIKKEL!!! ÉS ABLAKOKKAL!!! A menny és pokol egyben. Lucifer győzött és magamhoz vettem pár sütit majd olyan helyeket próbáltam keresni ahol nem volt ablak..így kerültem a padlásra. Nem volt bent villany sem szóval a telefonommal világítottam. Belerúgtam egy csomó dobozba és kemény dologba amíg keresgéltem a helyemet, majd leültem és össze kuporodtam mint az ötévesek az egyik sarokba. Megpróbáltam lefeküdni, de nem fértem el, így inkább félre pakoltam a dobozokat. Az egyiknek szinte alig volt súlya, ezért kinyitottam azt és fénykép albumokat találtam benne. Tudom, hogy nem szabadott volna megnéznem őket, de annyira látni akartam, hogy milyenek lehettek Jace szülei. Az albumok tele voltak gyerekkori képekkel, családi képekkel, más ismeretlen emberekkel készült közös képekkel, vakáción készült képekkel, nászutas képekkel, esküvős képekkel és még többel. Annyira jó volt nézni őket, mindenki mosolygott, a család együtt volt, senki nem volt szomorú.. Jade nagyon cuki volt kicsinek és jól állt neki a rózsaszín koszorúslány ruha is, az anyukája meg gyönyörű menyasszony volt! Jace meg nagyon hasonlít az apukájára csak neki rövidebb haja volt. Rengeteg aranyos kép volt az albumban, mint például volt Jaceről egy olyan fotó sorozat ahol az elején még mérgesen néz, mert el akarták venni tőle a kutyáját, a végén meg már a Husky nem engedi elvenni magától az alvó Jacet, vagy ott volt Jade az anyukája ruháiban pózolva, mint valami topp modell, vagy épp Morrison apuka főz miközben a pici Jaceie az anyukája kerekedő pociját simogatja. A végén már annyira elérzékenyültem, hogy sírni kezdtem. Ebbe persze annyira belemerültem, hogy észre sem vettem, hogy valaki fel jött a padlásra.
-Te meg mit sírdogálsz ott?-kérdezte tőlem egy ismerős hang. -Ha ennyire félsz a villámlástól nyugodtam bejöhettél volna hozzám.-mondta amikor már annyira közel volt, hogy a telefonom fényénél is láthattam őt.
-Én nem sírok, csak-
-A szemeden keresztül verejtékezel.-majd leült mellém.
-Honnan tudtad, hogy itt vagyok?-kérdeztem tőle.
-Morzsákat hagytál magad után Jancsika.-gúnyolódott.
-Lány vagyok te majom! És nem én tehetek róla, hogy ez a hely rosszabb, mint valami labirintus!-érveltem tovább.
-Hát az meg mi a kezedben?-mutatott rá az albumokra.
-Ohh..ez..uhm..kézikönyv arról, hogy hogyan menstruálj okosan.-válaszoltam.
-Kösz ezt már én is ki akartam olvasni.-mondta majd kikapta a kezemből. -Fotó albumok?-majd fel húzta a jobb szemöldökét. -Ugye a fürdéses képeket nem láttad?
-Hááááát...de.-bocsi.
-És akkor még én vagyok a perverz, mi?-játszotta magát tovább.
-Tök cukik voltatok...de azért Jade cukibb volt.-vallottam be.
-Na pherszeee..én cukibb voltam!-erre oldalba vágtam, mire ő felkapott. -Gyere Jancsika, menjünk innen!- és a kijárat felé indult velem.
-Tegyél le te barom állat!!!! Lefogunk esni a lépcsőről!!! ÉN NEM AKAROK VELED MEGHALNI!!! MÉG NEM LÁTTAM JB-T (nem Justin Bieber, hanem Im Jaebum <3 életem egyetlen macisajtja) ÉLETNAGYSÁGBAN!!-ordibáltam tovább.
-Már megint valamelyik húzott szeműről beszélsz?-kérdezte a lejárat előtt.
-Neeem aaaaz!!-mondtam becsukott szemekkel felkészülve csúnya végzetemre.
-Nem haltál meg, ki nyithatod a szemed.-mondta.
-Tényleg?-csodálkoztam.
-Hülye nő.-erre egyszerűen el engedett és a földre estem.
-Te aztán egy igaz úriember vagy!
-Ugye?-erre megfogta a csuklómat és húzni kezdett volna, de elkaptam az egyik lábát és rá akaszkodtam.
-Mort elengedhetnél.-próbált le rázni a lábáról, de nem sikerült neki.
-Nyem!!-és még szorosabban fogtam.
-Te aztán tényleg nem vagy normális.-nevetett..végre. Nem tudom, mennyi idő telt el mire felértünk, nekem csak annyi maradt meg az egészből, hogy a küszöb és a sok lépcső szétverte a fenekemet. Kihoztam a szobámból a macimat amiért kinevetett a szemétláda, majd lefeküdtem az ágy jobb oldalára(csak a jobb oldalamon tudok aludni, úgy hogy tudom, hogy nem esek le) ő pedig mellém. Még megnéztünk pár filmet elalvás előtt. Néztünk Csúcsformában 2-t, Pofonok földjét, Részeges karatemester 2-t, meg még egy kis Family Guy-t is. Talán Brian és Stewie volt az utolsó két karakter akit még láttam, de, hogy mit csináltam arra már nem emlékszem, csak egy dologra..Jace-re aki azt hitte, hogy már alszok, ezért lassan magához húzott, nehogy felébresszen, majd átölelt és hozzám bújt, így még közelebb voltunk egymáshoz. Szinte hallottam, ahogy ver a szíve és, ahogy levegőt vesz..megnyugtató volt azt hallgatni.
~McCartyék~
-Megyek és elmondom neki!-mondtam az előttem ülő fenyegetően néző Verenanak.
-Ezt kellett volna csinálni már az elejétől fogva.-majd sóhajtott egyet. -Szerintem ma még nem lesz itthon.
-Ezt, hogy érted?-csodálkoztam.
-Te is tudod, hogy Jace-szel van igaz?
-Igen..és akkor mi van?-kérdeztem vissza.
-Nem te vagy az egyetlen akit érdekel Sophie..-majd elhalkult.
-De azt mondtad, hogy Ő is ugyanúgy érez, mint én!-a hangomon érezni lehetett a kétségbeesést és a felháborodottságot...akárhogy is próbáltam azt elrejteni.
-Épp ezért..amikor szeretsz valakit, de úgy érzed, hogy Ő nem viszonozza, mit csinálsz?
-Az első olyan ember karjaiba menekülsz akin azt látod, hogy közeledni próbál feléd, még ha ez nem igaz akkor is..de ez most igaz?-reménykedtem, hogy a válasz nemleges lesz, viszont most sem volt szerencsém. Akkor jöttem rá, hogy a reménybe és a hazugságokba kapaszkodtam egészen idáig, ahelyett, hogy léptem volna..de már késő..már nem maradt mibe kapaszkodnom. Lehet, hogy holnap úgy fognak haza jönni, mint egy pár, én meg majd nézhetem az Ő boldogságukat amivel nem lenne olyan nagy baj, mert ha Sophia boldog, akkor én is az vagyok, csak..csak amikor tudod, hogy simán lehetne veled is boldog, de TE basztad el az egészet..hát az elég szar érzés.
Még ott maradt velem Verena egy kicsit, majd magamra hagyott a gondolataimmal együtt, hátha jobb belátásra térítenek. Több, mint másfél órán át azon törtem a fejemet, hogy most mit csináljak..elmondjam neki vagy hagyjam őket inkább. Arra sem emlékszem, hogy mikor kezdhetett el esni, ezután már csak halvány töredékek ugranak be. A heves vihar, villámlás, egy rahedli rendőr, mentőautók, egy kocsma meg rengeteg pohár vodka. Az éjszakát sem tudom, hogy hol töltöttem..talán egy árokban fekve arccal a borult ég felé. Még mielőtt minden eltűnt a szemeim elől, emlékszem hogyan folytak végig az esőcseppek az arcomon és a kezeimen és azon töprengtem, hogy vajon Ő is ezt az eget nézi most? Valószínűleg már nyugodtan alszik valahol Jace karjai között..szerencsés egy ember..bárcsak én lennék most ott..
(jó tudom, hogy ez nem ugyanolyan, de az én lelkivilágom szerint ez most pont jó ide)
Reggel egy már-már rikácsoló női hangra keltem fel ami folyamatosan azt visítozta, hogy: -Istenem segítsen valaki! Egy halott férfi fekszik az árokban!!
Ezt persze még hangosabb visítozás követte amikor felültem és kikecmeregtem az ágyként szolgáló árokból. Szerencsére a többi embernek volt annyi sütnivalója, hogy a kezemben lévő Wisky-s üvegből rájöjjenek, hogy csak valószínűleg többet ittam a kelleténél az éjjel, és ennél messzebb nem jutottam fekhelyet keresgélve. Ennyi. Úton apuhoz a kórházba (nincs semmi baja csak ott dolgozik, mint orvos) a buszon a telefonomat bújtam mikor rátaláltam egy üzenetre amit részegen írhattam Sophienak. A rövidke üzenetben bevallottam neki, hogy szeretem meg, hogy ezt már rég elakartam neki mondani, csak féltem a visszautasítástól..meg azt is bevallottam neki, hogy szerintem a csapos vagy transzi vagy csak annyira részeg vagyok, hogy már hallucinálok és hirtelen szakállasnak meg izmosnak látom az engem kiszolgáló nőt...vagy mit. Remélhetőleg azt gondolja, hogy a ,,szeretlek" részt is csak részegségemben írtam és semmi különösebb jelentése nem volt..remélem.. Ki tudja? Az is lehet, hogy amikor meglátta, hogy én írtam az üzenetet azonnal kitörölte és nem foglalkozott vele. Ha szerencsém van, akkor az utóbbi opciót választotta. Az egyik megállóban felszállt a buszra egy göndör szőke hosszú hajú alacsony jól öltözött nő aki a sok sminkkel az arcán kinézett 24-25-nek, talán valójában is annyi volt. Mivel már nem maradt több szabad hely, leült mellém és széles mosollyal üdvözölt. Udvariasan viszonoztam majd újra a telefonomba temetkeztem. Pár perccel később megszólalt: -Bocsánat, hogy zavarlak, de véletlenül nem ismersz egy Jace Morrison nevű férfit? Azt mondták, hogy ebben a városkában él most, és úgy gondoltam, hogy meglátogatom egy picit. Elmondtam, hogy -sajnos- ismerem és elmagyaráztam neki, hogy hol találhatja meg. Egész végig bólogatott, de szerintem nem értett meg sokat belőle. Megköszönte a segítségemet és a következő megállóban leszállt a buszról, én még kettővel tovább mentem, mert a kórház a város szívében pihent. Én is leszálltam a buszról és lesegítettem pár idős nénit meg egy terhes nőt is, majd a kórház hatalmas vaskapuja felé indultam. Maga az épület már több száz éves, de két éve újították fel utoljára és minimum olyan modern felszerelésekkel látták el, mint ami a többi közeli kórházban is megtalálható. Kicsinek szerettem itt lenni, szórakozni a beteg gyerekekkel, versenyezni a tolószékekkel, orvosost játszani a még frissen diplomázott orvostanoncokkal, vagy éppen besegítettem a konyhán dolgozó néniknek akiktől mindig kaptam valamilyen kicsi édességet is. Amikor végigvonultam a tágas, növényekkel díszített előtéren ahol voltak ital és kávé automaták, egy büfé, látogatókkal megtelt boxok, nővérek akik ide-oda szaladgáltak, kicsit megint olyan volt, mintha megint gyerek lennék. Az előtér közepén volt egy pult ahol kígyózó sorokban álltak az emberek eligazítást kérve a pult mögött ülő nővérektől akik félig az emberek kérdéseire figyelve félig a telefonra tapadva igazgatták el őket. Rövidesen én is sorra kerültem, bemutatkoztam majd közöltem velük, hogy mindössze csak az apám kérte, hogy látogassam meg. A tőlem jobbra lévő nővér majdnem kiesett a pultból mikor rá jött, hogy ki vagyok. Dian néni magához ölelt majd csipkedni kezdte az arcom, mint ahogy azt az idős hölgyek szokták miközben azt mondogatta, hogy: -Nem hiszem el! Tegnap még csak egy kis pisis voltál aki tolószékekkel versenyzett, de ha most rád nézek egy érett férfit látok!! Hogy nőhettél fel ilyen gyorsan??!!
Mikor végre elengedett a jobb oldalon lévő lifthez indultam, beléptem és megnyomtam a 15. emeltre vezető gombot. A lift belülről tükrökkel volt boríva, így tisztán láttam benne magam. Ahhoz képest, hogy egy árokban aludtam egészen jól nézek ki a szagomat leszámítva. Olyan szagom van mint egy szeszfőzdének.
Pár perccel később felértem a 15. emeletre, megkerestem apám irodáját, bekopogtattam majd benyitottam. Már ott várt rám kényelmesen elhelyezkedve a székében, mint Alpachino a Keresztapa című filmben, csak annyi volt a különbség, hogy Ő nem volt gengszter.
Beszélgettünk egy kicsit a suliról, anyuról, Stephiről, a válás óta el telt időről, kocsikról, a szagomról, a tegnap éjszakáról és így jutottunk ki Sophiehoz. Elmeséltem neki az egész történetet.
-Látszik, hogy az én fiam vagy..te is elfogod cseszni az egész életedet, ha így folytatod.-sóhajtott. -A helyedben én megkeresném azt a kislányt, megmondanám neki, hogy mit érzek iránta, utána a többi meg jön majd magától.-rám kacsintott.
-Apa..KOMOLYAN MONDOM, HOGY NAGYON KEDVELEM SOPHIET!!! ÉS HOGY NEKEM NEM CSAK ARRA KELL!!-ordibáltam vele miközben Ő csak nevetett rajtam.-Nyugi már nagyfiú nem úgy értettem. Látszik rajtad, hogy tényleg komolyan gondolod vele. Amint kimondtad a nevét felcsillant a szemed és a pulzusod is felgyorsult.
-Ezt honnan veszed?-képedtem el.
-Egy pillanatig gyorsabban vetted a levegőt, majd tudatosan megpróbáltad lassítani azt.-majd elmosolyodott.
-Szerinted mit csináljak?
-Mondtam már, keresd meg és mondd el neki. Ha szeret össze jöttök és boldogok lesztek...ha nem akkor azt is el kell fogadnod, és hagynod kell, hogy boldog legyen mással, még ha ez legalább annyira fáj, mintha kínoznák az embert.-fel állt a székéből, oda jött hozzám, adott egy akkora barackot, hogy azt még aznap éjjel is éreztem és szerencsét kívánt.
Hiányzott apa, túl sokat volt már távol tőlünk.
Elbúcsúztam tőle, ott hagytam őt majd vele együtt a kórházat is. Hazafele megint busszal mentem, leültem a leghátsó sor jobboldalán lévő ablak melletti ülésre. Az előttem lévő ülésbe különböző feliratokat véstek, de nem bírtam egyiket sem elolvasni. Egy óriási macskakaparás volt az egész. Az út vissza nem volt valami érdekes. Semmi nem történt. Zenehallgatás közben majd nem elaludtam. Mikor haza értem már dél is elmúlhatott, mert Stephie otthon, az érkezésemre várt, hogy majd megtámadhasson és leordibálhassa a fejem a helyéről, de meg is érdemeltem. Miután lehiggadt gyorsan lezuhanyoztam..legalábbis próbáltam volna, mert abban a pillanatban, hogy beléptem a zuhanyfülkébe, a húgom rontott be a csörgő telefonommal a kezében. Ilyenkor áldom legjobban azt az okos embert aki kitalálta a zuhanyfüggönyt. Biztos neki is volt a húgomhoz hasonló hozzátartozója aki csak úgy kénye-kedve szerint berontott a fürdőszobába mikor Ő épp tisztálkodni próbált.
Sophie volt a vonalban..el sem akartam hinni amikor megláttam a nevét kijelzőn. Erőt vettem magamon és felvettem a telefont.
-Uhm szia..én vagyok az Sophia.. Ha már nagyjából kijózanodtál lenne egy szabad fél órád rám úgy kettő körül?-érzelem mentes hangon mondta ezt.
-Persze..hol akarsz találkozni?-próbáltam ugyanazt a hangnemet megütni.
-A fagyizó jó lesz? Tudod ahova hétvégente szoktunk járni.
-Igen.
-Akkor később találkozunk.-majd letette a kagylót.
Hiába reménykedtem újra, amikor valaki ilyen semleges hangon beszél hozzád az biztos nem azt jelenti, hogy kész elfogadni és viszonozni az érzéseidet.
Pfffu de megbántam már, hogy annyit ittam. Na mindegy. Most férfinak kell lennem!! Azért is meg kell mutatnom neki, hogy nem vagyok egy részeg árokban fekvő alkoholista nélküle!!
A hideg víz valahogy jobb belátásra bírt, mert kezdtem elhinni amit mondtam, még ha az volt a világon a legnagyobb hazugság amit ember mondhatott. Rendbe vágtam magam és próbáltam a legjobban kinézni és azokat a ruhákat felvenni amiről tudom, hogy tetszik neki. Próbáltam továbbra is ezt a hozzá állást táplálni magamban, hátha kitart a találkozó végéig.
Szerintem sikerült.
Az a két óra olyan gyorsan eltelt, mintha csak két perc lett volna. Fejben eldöntöttem, hogy ez nem egy olyan találkozó lesz ahol darabokra fog törni a szívem és utána még locktitetal sem leszek majd képes azt össze ragasztani, hanem ez csak egy baráti találkozó lesz egy számomra nagyon fontos személlyel. Ezért vettem virágcsokrot és egy dobozzal vittem a kedvenc bonbonjából is, hátha a csokit jobban szereti, mint engem és legalább annak örülni fog, ha nekem nem. Először Ferrero Rocher-ra gondoltam, de rájöttem, hogy nem nyertem még meg a lottót, így arra most nem futja.
Gondolatban próbáltam jó dolgokra fókuszálni, ezért Uptown funk-ot, meg Can't feel my face-t énekeltem magamban. Sophie már ott volt és a sorban foglalta a helyemet a fagyis bódénál. Széles mosollyal az arcán integetett nekem, hogy menjek oda. Annyira vidám volt, egyáltalán nem úgy nézett ki, mint aki egy szomorú találkozóra jött. Arcon csókoltam és átadtam neki a virágokat, látszólag örült nekik. Három-három gombócot kértünk, az Ő összeállítása csoki-citrom-banán volt, az enyém pedig eper-mentás csoki-vanília volt.
A bódé közelében volt egy streetball pálya ahol pár kiskölyök játszott egymás ellen, a korukhoz képest szerintem nagyon jók voltak. Egész végig őket néztük, miközben egy csomó mindenről beszélgettünk, de szó sem volt arról a témáról egészen addig amíg fel nem hoztam.
-Szóval akkor miért akartál találkozni velem?-tettem fel végre a nap nagy költői kérdését.
-Hát mert..izé..uhm..-habozott. -Tényleg..komolyan gondoltad amit írtál?-erre nem számítottam, lesokkolt.
-Már mint?-úgy tettem, mint aki nem tudná, hogy mire gondol.
-Hogy..szeretsz?-itt már levegőt alig kaptam.
-Legszívesebben azt hazudnám, hogy nem és elfutnék innen szégyenemben...de igen..komolyan gondoltam. Igazából Lanaval is csak azért jöttem össze, mert ő hasonlít rád és úgy voltam vele, hogy te úgyis nemet mondanál szóval akkor inkább Ő, mint a visszautasítás..tudom szánalmas vagyok, de ez van.-vallottam be lesütött tekintettel...mire Ő fejbe vágott.
-Basszus elmondani nem lett volna sokkal könnyebb?!!!! Honnan tudod, hogy úgyis nemet mondok, ha meg sem kérdezed???
-De-félbe szakított.
-NINCS SEMMILYEN DE!!! Whaa kalács kikkel vagyok körülvéve??!!!-szenvedett tovább nyilvánosan. -Na szóval mivel én is ugyan ilyen esetlen nyomorék vagyok és én sem mertem megmondani..nem vagyok teljesen biztos az érzéseimben, de...de van kedved megpróbálni velem? De CSAK próba!! Ezt ne vedd készpénznek..először hitesd el velem, hogy tényleg szeretlek, közben be kell bizonyítanod, hogy te is TÉNYLEG szeretsz..és majd csak azután nevezhetjük magunkat igazi párnak..ekkora már szabálytalanul vert a szívem és levegő után kapkodtam.
-Van kedved megpróbálni?
